Drága Kismama,
Képzeld, ikreim vannak.
Szülés előtt borzalmasan sokáig feküdtem a kórházban, egészen a 32. héttől kezdve.
Nem volt más lehetőségem, mint a császármetszés.
Legalábbis én ezt hittem, ezt hitették el velem.
Olvastam szüléstörténeteket, ahol hüvelyi úton születtek az ikerbabák, próbálkoztam megtalálni a lehetőséget, de nem voltam sem elég tudatos, nem volt elég megbízható infóm, de azt hiszem a bátorságom sem volt meg hozzá, hogy tegyek érte.
A 32. héten minimális vérzésre ébredtem, ami megint nem segített “harcos amazonként” kiállni magamért, a gyerekeimért.
Még sincs traumatikus élményem.
Figyeltek rám, ott lehetett velem a férjem.
Tökéletes időben, megfelelő súllyal született két egészséges kisbabám.
Délelőtt fél tízkor születtek.
Aztán a császár után összesen 26 óráig nem láttam őket, egy rövid, délutáni látogatást kivéve.
Pedig én jól voltam, ők is, de a rendszer egyszerűen nem tette lehetővé, hogy a babák velem lehessenek, bőr-, vagy legalább szőrkontaktusban lehessenek velünk.
Ez a mai napig érezhető.
Valamikor 5 évesen, az egyik kislányom a fürdőkádból megkérdezte:
“Miért sírtunk?”
Nem értettem, nem tudtam mire gondol.
“Amikor elvittek tőled a kórházban. Féltünk. Rossz volt anya nélkül.”
Az, hogy nekem mennyire fájt az, hogy nem lehettem velük, arról tudatosan sosem beszélek előttük, sosem említem, említettem a környezetükben.
Mégis megvan bennük a félelem, hogy “de ugye anya most nem mész el, nem hagysz itt minket”.
Hogy lehetséges ez? Emlékeznek?
Ez a tudományág még nagyon fiatal, sok mindent nem tudunk még arról, mi történik egy magzattal, egy újszülöttel, mit raktároz el örökre, mit érez, mire emlékszik. De azt pontosan tudjuk már, hogy a kisbabák nem fehér lappal születnek. A várandósság és a születésük során szerzett tapasztalataik, élményeik összesűrűsödve lenyomatként ott vannak velük, és hatással vannak az életükre. Nem lényegtelen körülmény, hogyan érkeznek erre a világra.
Ma már tudom, nem kellett volna feltétlen programozott császárral születniük.
Ott voltam a klinikán, kézközelben, semmi nem indokolta a beavatkozást.
Megvárhattuk volna, amíg elindulnak maguktól, miért ne?
Azóta az adatbázisnak köszönhetően közel harmincezer valós, hazai szülészeti beszámolót olvastam, amit hozzád hasonló kismamák éltek át, innen tudom:
Itthon egy szülésre átlagosan 9 beavatkozás jut, aminek a harmadát az édesanya tájékoztatása és/vagy beleegyezése nélkül végzik el.
Ha minden igaz, természetesen szeretnéd világra hozni a gyermeked.
El akarod kerülni a felesleges, rutinszerűen végzett beavatkozásokat.
A gátmetszést.
A császármetszést.
A burokrepesztést.
Az oxitocint.
Háborítatlan szülést szeretnél.
De miért?
Mi a gond ezekkel a beavatkozásokkal?
Alapvetően semmi, semmi gond nincs velük.
Az egyetlen probléma az, ha FELESLEGESEN végzik el.
Ha az egyetlen “szakmai” indok, az “így szoktuk”. Ahogy az én császármetszésemnél is.
A felesleges beavatkozásoknak
CSAK kockázata van.
Egy GÁTMETSZÉS lassan gyógyul, kellemetlenséget okozhat a hálószobában. Napokig, hetekig még az ülés, a járás, meg a mosdó használata is fájhat, ami miatt a szoptatás is nehézséget okoz. Nehezen találsz olyan pozíciót, amiben kényelmes tudsz ülni a babával, miközben a gátad sem fáj.
Egy CSÁSZÁRMETSZÉS nagy hasi műtétnek számít, vagyis ott a fertőzés veszélye, a trombózis kockázata, miközben hatással lehet a következő terhességre is. A hasfaladon, meg a méheden lévő seb lassan gyógyul, a regeneráció is hetekig tart. Aztán a hegről való gondoskodás élethosszig tartó feladatot jelent.
Arról nem is beszélve, hogy a gyermekednek kimarad a szülőcsatornán való átkelés, ami egy fontos mikrobiológiai, hormonális folyamat lenne. (Bélflóra kialakulása, immunrendszer stimulálása például.)
Meg ott vannak az örökre veled maradó hegek.
Félre ne érts, semmi gond ezzel.
Egyedül azzal van probléma, ha ezeket feleslegesen kell elviselned.
Mert a legtöbb esetben ez mind elkerülhető.
Mielőtt megmutatom hogyan, ezt még nézd meg:
A felesleges szülésindítás szintén kockázat. Jellemzően dominóként hozza magával az egyéb beavatkozásokat és gyakran végződik császármetszéssel, illetve ilyenkor a szülés folyamata nem magától épül fel, így intenzívebb lehet a vajúdás.
Te közben borzalmasan erős fájdalmat élsz át, amire persze a gyógyszeres fájdalomcsillapítás a megoldás.
Ugye látod?
Az egyik felesleges beavatkozás eredményezi a következőt, aztán így tovább, ez egy dominó-effektus.
Ott van az oxitocin, ami szintén túl gyakori, túl erős fájdalmat okozhat. Te borzalmasan kimerülsz, miközben totálisan összezavarták a természetes oxitocin termelődésed, ami később megint megnehezíti a kisbabáddal az egymásra hangolódást és a szoptatásra is hatással van. (Meg persze szintén nő a császármetszés valószínűsége.)
Mi jöhet még?
Epidurális érzéstelenítés miatt, a fájdalomcsillapítás mellett, mivel nem érzed, mi történik a testedben, elhúzódhat a kitolási szakasz, ezért egy hosszú, szenvedős szülés elé nézhetsz, ahol gyakrabban kerül elő a fogó, meg a vákuum is.
Hogyan tudod elkerülni ezeket a feleslegesen elvégzett beavatkozásokat?
Akkor is, ha nincs orvosi diplomád.
Akkor is, ha nem az a “harcos amazon” típus vagy.
Akkor is, ha állami kórházban szülsz.
Akkor is, ha magánban szülsz.
A legegyértelműbb megoldás, hogy elmész a kórházi szülésfelkészítőre.
Ami lehet hasznos.
Megismerkedsz a környezettel, tudod hova kell menned, szuper.
De közben a Szülészeti Adatbázisból, ahol közel harmincezer kismama tapasztalata szerepel, az derül ki, hogy a kórházi felkészítővel van a legrosszabb esélyed elkerülni a felesleges beavatkozásokat.
Ez nem vélemény, ez tény.
Ezek számok.
A kórházi felkészítő hasznos lehet, de közben az egész “része a rendszernek”. Úgy készítenek fel, ahogy azt a rutinokra épülő rendszer megköveteli. Nem akarnak neked rosszat, egyszerűen azért teszik, mert a kórház zavartalan működését szeretnék biztosítani.
Mikor van a legnagyobb
esélyed természetesen szülni?
A beszámolók szerint azok a kismamák, akik független felkészítőt végeztek:
Vagyis:
Ha természetesen, felesleges beavatkozások nélkül szerenél szülni, egy független felkészítővel van rá a legnagyobb esélyed.
Ehhez most október 19. (vasárnap) éjfélig három AJÁNDÉK kurzust is kapsz:
🎁 Várandósság kurzus – eredeti áron: 10.690 Ft
Ebben a kurzusban a megismered a tested változásának folyamatát is, de a hangsúly a várandósság, az anyává, illetve apává válás érzelmi oldalán, lélektanán van.
🎁 Gyermekágy kurzus – eredeti áron: 13.490 Ft
A testi történéseken túl, ebben a kurzusban fontos szerepet kap a szülésélmény feldolgozása (apáé is), a szülői szerepek felvétele, az anyaság, apaság alakulása, hogy hogyan hangolódtok a kisbabára, hogyan tanuljátok meg értelmezni a jelzéseit, és arra hogyan reagáltok vagy, hogy hogyan szervezitek újra az életeteket, milyen szükségletei vannak a kisbabáknak.
🎁 Szoptatás kurzus – eredeti áron 24.900 Ft
A sikeres szoptatáshoz vezető út alapja a korszerű információk. Ha ezt megnézed, megérted a tejtermelés módját, megismered a kisbabák szükségleteit, és le tudsz számolni azokkal a tévhitekkel, amik akadályt jelentenek a szoptatásban. (Nem csak büszke leszel magadra, de egy rakást pénzt spórolsz a drága tápszeren, kellékeken.)
Ezen felül még egy Szülésfelkészítő Kártyacsomagot (19.990 Ft) is küldök neked, ingyen, szállítási költség nélkül.
A kártyacsomagod mellé pedig elküldöm neked a 150 kérdés, amivel a kezedbe veheted az irányítást című könyvet is, amit eredeti áron 2.500 Ft tudsz megrendelni.
Vagyis most 71.570 Ft értékű felkészítést kapsz, ingyen, az Ablak a világra Szülésfelkészítő mellé.
Több ezer beszámolót gyűjtöttem össze, amikor felismertem, ez nem elég.
Óvodapedagógus diplomával a zsebemben lettem az ELTE-n perinatális szaktanácsadó, mert hozzád hasonló várandós nőknek szerettem volna segíteni.
Ezért a beszámolókra alapozva, összeraktam egy több száz oldalas dokumentumot, amiben leírtam mindent, amit csak tudnod kell a témáról, aztán később ebből elkészült:
Az Ablak a világra
Szülésfelkészítő kurzusa
✅ Online, vagyis bárhonnan, bármikor tudod nézni, hallgatni.
✅ Örökre tiéd, annyiszor nézed meg ahányszor akarod.
✅ Összesen közel 12 órás felkészítő, amivel bőven elég tudást, magabiztosságot szerzel, de közben nem terheled túl magad felesleges infókkal.
✅ Jól felépített, könnyen használható, bármikor meg tudod állítani, vissza tudod pörgetni, ki tudod jegyzetelni a számodra legérdekesebb részeket.
✅ Független, vagyis miattad van, nem a kórház, meg az orvos kényelmét szolgálja.
✅ Nem hozza rád a frászt, egyszerűen magabiztossá tesz, miközben a lehető legnagyobb eséllyel lesz olyan a szülésed, amit elképzeltél magatoknak.
Minden más esetben csak a Szülésfelkészítőt tudod megvásárolni 84.900 Ft-ért.
Most, mivel ott voltál az ingyenes felkészítőn, megkapod mellé:
🎁 Várandósság kurzus – eredeti áron: 10.690 Ft
🎁 Gyermekágy kurzus – eredeti áron: 13.490 Ft
🎁 Szoptatás kurzus – eredeti áron 24.900 Ft
🎁 Szülésfelkészítő Kártyacsomag – eredeti áron 19.990 Ft
🎁 Könyv: 150 kérdés, amivel a kezedbe veheted az irányítást – eredeti áron 2.500 Ft
Vagyis összesen 156.470 Ft értékben vásárolsz, de csak 84.900 Ft-ot fizetsz.
De ezzel csak október 19. (vasárnap) éjfélig tudsz élni.
Nincs kockázat.
Ha úgy érzed neked nem segített eleget a felkészítő, csak 30 napon belül írsz nekem egy e-mailt, én pedig visszautalom neked a pénzed. (Örülök, ha elmondod mi volt a gond, de ez sem kötelező.)
Szeretettel,
Pleván Tímea